22.6 C
Budapest
2020.július.13, hétfő.

A szociogram —  Cseppenként, a vámpírok titkos harcai (folytatásos regény 7. rész)

Wendey valami olyasmivel szembesült, amivel eddigi pályafutása alatt soha, pedig az elmúlt több, mint húsz évben elmondhatatlanul sok rejtélyt oldott meg a lapnak, és szinte valamennyi felismeréshez a céljainak leginkább megfelelőre hangolt szociogram vezette el. (A fejezet végén megtalálod az eddigi összes részt)

Tapogatózás a sötétben

Most azonban csődöt mondott a módszer, ugyanis az elmúlt évek felderítetlen „lecsapolós” gyilkosságainak áldozatait szinte semmi primer nyom nem kötötte össze azon kívül, hogy egyesek azonos helyekre jártak szórakozni, és hogy a halottkém jelentése szerint valamennyi gyilkosságot sötétedés után követték el. Félreértés ne essék, más esetekben ez nem lenne kevés nyom, de itt, ahol az áldozatok kiválasztásában semmi minta nem látszik, édes kevés. Amit az ábra mutat, még ahhoz sem elég, hogy a fantáziája szárnyra kapjon, pedig az nagyon sokszor terelte már helyes irányba a realitások szemete között kotorászó újságírót, aki most végképp nem értette, miként ágazhatnak egyetlen ügy – mert, hogy itt egyetlen egy ügy van, arról meg volt győződve – szálai ennyi felé a világban.
A riporter szörnyen érezte magát, amikor rá kellett ébrednie, hogy módszere éppen a legszemélyesebb ügy kibogozása közben fuccsol be. Ő, aki annak köszönhette sikereit, hogy érzelemmentesen dolgozott fel minden információt, amit kapott, vagy kikutatott, most, amikor érzelmei is sarkalják, képtelen előre lépni.

- Hirdetés -

Mintha csak a vér érdekelné a gyilkost

A lelke mélyén jól tudta, hogy a kudarcnak nem lehet oka a személyes érintettsége, hiszen maga a módszer annyira beleivódott az évtizedek alatt, hogy még ha akarná, sem tudná rosszul használni. De akkor mi lehet a baj? – tette fel magának sokadszor a kérdést, miközben ismét nekifeszült a feladatnak. Nem, nem és nem, ilyen egyszerűen nincs! Nem lehet, hogy éppen most ne vezessen sehová a valóság lecsupaszított feltárása. Lehet, hogy rossz az irány – opponált magában Wendey, de hát akkor merre kellene indulni, hiszen a valóság valamennyi metszetét mikroszkóp alá rendeztem lassacskán? Olyan ez, mint az allergiavizsgálat, ha a páciensnek szerencséje van, aránylag gyorsan meglelik kiváltó okát, ha peches, előbb hal meg az allergia okozta kórban, mintsem rálelnének a kiindulási pontra.

Na még egyszer, lássuk, mit tudunk! Csak a halálozás módja közös és a napszak, egyébként férfiak, nők, fiatalok, öregek, szépek, csúnyák, mindenféle bőrszínűek, mintha csak a vér érdekelné a gyilkost, de mit csinál ennyi vérrel? Mire kellhet neki? Annyira lekötötték saját gondolatai, hogy észre sem vette, amikor egy test hatalmas puffanással csapódott az aszfaltra alig néhány méterrel az alagsorban meghúzódó archívum plafon alatti ablakától, pedig könnyen lehet, hogy ha ekkor nyomot fog, ez az egész történet másként alakul. De mit lehet tenni a sors ellen, amely legtöbbször a véletlen ruháját ölti magára? Az újságíró semmit nem vett észre abból az eseményből, ami pár méterre történt és akár jó irányba is állíthatta volna a gondolatait, mert mindezek közben lefoglalta az, hogy egyre elkeseredettebben dörzsölte a kezdődő kötőhártya-gyulladástól egyébként is vörös szemeit. Wendey elkeseredetten, mintha csak a régi szerkezettől várná a segítséget, az órájára nézett és maga is meglepődött azon, hogy hamarosan hajnalodik. Ahogy mostanában szokásává vált, nem ment haza aludni, ledőlt ott az archívumban a rozoga kanapéra és mély, de egyáltalán nem pihentető álomba merült.

- Hirdetés -

Idő, idő, idő, és a szociogram

Álma a szokásos módon kezdődött, és sajnos úgy is folytatódott, mert ilyenkor, mint egy végtelenített szalagon újra és újra játszotta agya mozija az „Utolsó találkozás” című fekete-fehér ál-dokumentumdrámát. A film négy szereplője, a két kedves ember – életének meghatározói: a felesége és az anyja – valamit ő maga, és egy ember, akinek az arcát soha nem mutatja a kamera, csak a kezeit, ahogy szakszerű mozdulatokkal vérét veszi áldozatainak egy boncasztalszerű valamin. Ezt a szörnyű időt ő az eseményektől távol tölti, ámbár pontosan tudja, hol kellene lennie. Igen, érzi, hol van rá szükség, és mégis egy ismeretlen város utcáin bolyongva keresi szeretteit, majd hűvös szellő támad, amely segélykiáltások egész sorát hozza a távolból, de ez nem a tér távlata, nem mérhető kilométerben, sokkal inkább egy távoli idő könyörgése, amely nem órákban, napokban, inkább évszázadokban, ezredekben mérhető.

Most is ugyan arra a belső hangra ébredt, mint hónapok óta folyamatosan, amely egyre azt ismételgette: idő, idő, idő. Az álom mindig halálos pontossággal ismételte önmagát, nem engedve helyt a legapróbb eltérésnek sem.
Wendey kiment a mosdóba, megmosta izzadt arcát, fogat mosott, kezével beletúrt egyre

szürkébbre koszolódott, rendezetlen, korán őszülő hajába, már éppen vissza akart térni egyre reménytelenebb munkájához, amikor valami különös, savanyú bűz csapta meg az orrát. Időbe telt, amíg rájött, hogy a gyomorforgató szag forrása ő maga, és ez nem is csoda, hiszen ki tudja, milyen régen nem volt már otthon, nem fürdött meg rendesen, és nem vett tiszta ruhát sem. A hétköznapok ezen apró rutinjai most csodákká nemesültek, amelyek hiánya eddig fel sem tűnt, most pedig egyszerre mindennél fontosabb csábítást jelentettek, így azután gyorsan elmentette laptopjában az addigi munkát, beült öreg, de gyönyörű Citroen DS márkájú kocsijába, amelynek típusjelzésében a két betű kivételesen igazat mondott, mert a francia Déesse istennő szó rövidítése volt. A hivatalos megjelölés helyett azonban később, az 1955 és 75 között gyártott típust a népnyelv egyszerűen csak „Cápának” nevezte.

cápa

Ez volt az a modell, amellyel sofőrje még egy terrortámadásból is sikeresen mentette ki Charles de Gaulle-t, a franciák legendás köztársasági elnökét. Valahányszor, ha beleült csodálatos old timerébe, egy különös gyönyör simított végig idegrendszerén. Az újságíró és autója kapcsolatára ténylegesen igaz volt a mondás, mely szerint ember és gép alkothat tökéletes egységet. Az autó, ahogy kell, azonnal és simán indult, amikor elfordította a kulcsot, ismételten igazolva, hogy az ilyen öreg járgányok sokszorosan meghálálják a törődést, ami esetükben a kiváló szervizt és az eredeti, vagy ha az már nem lelhető fel, a pontosan utángyártott alkatrészeket jelenti. Wendey még el sem merülhetett a számára létező egyetlen témában, és máris otthon volt. Az autó szinte magától parkolt le az 1790-es években épült, elegáns Copf stílusú ház előtt. Az épület magán hordozta a klasszicizáló késő barokk valamennyi jegyét, nagyképű volt, és kicsit talán unalmas is, de ő – és mi tagadás, ebben nagy szerepet játszottak azok a történések, amelyek mára már csak lágy emlékek, de az évtizedek során a ház falai között történtek vele – szeretett itt lakni. Úgy volt ezzel, mint az emberek nagy többsége, ez volt a közvetlen környezete, amit megszokott és szeretett, a miérteken soha nem gondolkodott el igazán.

És ölbe veszi a depresszió

Az ilyen öreg házakban természetesen még nyoma sem volt a liftnek, így azután elég lassan, de megállás nélkül felgyalogolt a harmadik emeletre, miközben magában azon mosolygott, hogy szinte látta, miként hagyta le jelenlegi önmagát fiatalkori énje, akár két emeletet is ráverve. Már-már szerencsésnek érezte magát, hogy az előző évek borzalma a hiúsággal együtt a versenyszellemet is kiölte belőle.

Amikor már a kád forró vize simogatta és borzolta egyszerre az idegeit, végre – nem tudni miért éppen most – kimondta a tényt, ami elől oly régen menekült:„súlyos depressziós vagyok”. Attól, hogy nemcsak gondolta, de hallotta is a mondatot, érthetetlen módon kicsit meg is nyugodott. Agya, hónapok óta először kiürült és hagyta csendben, szinte békésen üldögélni a lassan hűlő félben lévő vízben.

Az elmúlt évtizedben sokat írt a depresszióról, erről a divatos betegségről, amely több celebritást is elragadott már, így azután nem esett nehezére a főbb tünetek azonosítása: érdeklődés és az öröm képességének csökkenése, levert hangulat, gátlásos nyugtalanság, állandó fáradtság, lelkiismeret furdalás, és a halál, az öngyilkosság gondolatának folyamatos megfogalmazása, vágya. Stimmel, mind kipipálva – gondolta és engedett egy kevés forró vizet a kihűlt felfrissítésére. Azt is jól tudta, hogy esetében szó sincs endogén depresszióról, aminek okát a szervek rendellenes működésében kell keresni. Neki – semmi kétség – masszív exogén depressziója van, amelyet külső okok idéznek elő, és van-e keményebb „külső ok”, mint az, hogy az ember elveszít mindenkit, aki fontos a számára? Wendey biztos volt abban, hogy ha egy orvosnak elmondaná ezt a tünet-együttest, az azonnal beutalná valami zárt helyre, ahol jól össze-vissza tömnék mindenféle kemikáliával. Na, azt már nem! – mondta ki ismét hangosan, amit gondolt. Kedves báró Münchausen, hol is van a varkocsa – aminél fogva nemcsak magát, de a lovát is kihúzta a bajból – mert ott kell, hogy legyen az enyém is! Persze azt a férfi is jól tudta, hogy a bárónak vele szemben volt egy hatalmas előnye, márcsak a mese szerint is, még pedig az, hogy megtörhetetlen optimizmusát egy óriási adag magabiztosság is körülfonta, legalábbis a mesékben. A valóságos báró – teljes nevén Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen – a 18. században élt és szórakoztatta társaságát olykor igaz, máskor hamis történeteivel, amelyeknek ki más is lehetett volna a hőse, mint saját maga, ám ezek a történetek csak a vadászat utáni pihenés megédesítését szolgálták, senki sem tehet róla, hogy olyan jól sikerültek, hogy elterjedtek. A bárót egész életében bántotta a ráragadt hazudós melléknév, hiszen ő csak szórakoztatni akart, egyébként második felesége által kifosztva, nagy szegénységben halt meg az a férfi, aki talán minden-idők egyik legkiválóbb mesélője lehetett volna, ha komolyan veszi saját tehetségét – gondolta végig a történetet Wendey már abban a régi, régi családi ágyban fekve, melyben olyan sok elődje volt boldog, pihent, szeretett vagy halt meg.

Előző részek

A szociogram —  Cseppenként, a vámpírok titkos harcai (folytatásos regény 7. rész) 1

 

- Hirdetés -

Megosztás

Budapest
kevés felhő
22.6 ° C
23.3 °
21 °
43 %
1kmh
19 %
hét
23 °
ked
27 °
sze
26 °
csü
25 °
pén
25 °

Szerző

Megosztás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Adblocker észlelve! Kérjük, fontolja meg ezen értesítés elolvasását.

Azt észleltük, hogy az AdBlock Plus szoftvert vagy más reklámblokkoló szoftvert használ, amely megakadályozza az oldal teljes betöltését.

Nincsenek reklámcsíkok, Flash-ek, animációk, kellemetlen hangok és felugró hirdetések. Nem használjuk ezeket a bosszantó típusú hirdetéseket!

Pénzre van szükségünk a webhely üzemeltetéséhez, és minden bevételünk az online reklámozásból származik.

Kérjük, adja hozzá a igende.hu webhelyet a hirdetést blokkoló engedélyezési listához, vagy tiltsa le a reklámblokkoló szoftvert.

×