22.6 C
Budapest
2020.július.13, hétfő.

A JFK, ügy mellékszála, hová lett az egykori elnök kioperált agya

Talán, Jézus megfeszítésétől eltekintve egyetlen gyíkosságot se dolgoztak fel olyan pontosan, mint John F. Kennedy 1963-as megölését (megöletését), de hová lett az elnök a boncoláskor kiemelt agya?

 Túl a boncasztalon

A történtek fővonulatát, magát a gyilkosságot, több tízezer oldal írott szöveg boncolgatja,  nem beszélve a megszámlálhatatlan riportról amelyekben -kis túlzással- már szinte mindenki megszólalt, aki azon a novemberi napon Dallasban tartózkodott.

- Hirdetés -

“Az 1963-as Kennedy-gyilkosság után az elnök agyát rögtön a boncolás során kiemelték a koponyából és először a Fehér Ház alagsorába vitték, majd onnan a Nemzeti Levéltár egyik fagyasztószekrényébe helyezték.”

Olvasható a Konspirációs teóriák című közösségi oldal egy két évvel korábbi bejegyzésében ami így folytatódik:

“Aztán három évvel később egy leltározás során kiderült, hogy az értékes lelet hiányzik. A hírt csak 1978-ban hozták nyilvánosságra. Amennyire tudom, a mai napig nem került elő, s az sem világos, hogy hogyan tűnhetett el és ki a felelős ezért.

Egyesek szerint az agy alapos vizsgálatából kiderült volna, hogy a halálos lövést nem hátulról adták le, hanem elölről, vagyis a hivatalos verzióval ellentétben Oswald nem lehetett a gyilkos. Mások szerint az elnök öccse, Robert Kennedy volt az elkövető, mert attól tartott, hogy a vizsgálatok fényt derítettek volna JFK állítólagos súlyos mentális problémáira, amelyeket egy agydaganat, illetve a súlyos gyógyszerfüggőség okozott.”

Einstein se járt jobban, mint JFK

Amikor 1955-ben Albert Einstein elhunyt, a halottszemlét Dr. Thomas Stoltz Harvey végezte el a Princeton kórházában, ahol eltávolította az agyat – vélhetően illegálisan, és elvitte a Pennsylvaniai Egyetemre. Itt darabokra szeletelte fel, néhányat megtartott magának, a többit pedig szétosztotta patológus kollégái között. A zseni testének elhamvasztása, majd ismeretlen helyen történő szétszórása után közölték a kevésbé jó hírt a családtagokkal is, akik nem voltak elragadtatva az ötlettől, ám végül utólag engedélyezték a szeletekre vágott agytekervények vizsgálatát, amelyek nagy része azonban eltűnt.

- Hirdetés -

Carolyn Abraham, az Einstein agyának bizarr odüsszeiája című könyv szerzője szerint Harvey az illegális agyi boncolással magának akart hírnevet szerezni. Ám a dolog elég rosszul sült el, ugyanis az agy ellopása miatt az egykor köztiszteletben álló princetoni patológus elvesztette állását, feleségét, valamint jó hírét. (Forrás)

csillagjegy

 

 

 

- Hirdetés -

Megosztás

Budapest
kevés felhő
22.6 ° C
23.3 °
21 °
43 %
1kmh
19 %
hét
23 °
ked
27 °
sze
26 °
csü
25 °
pén
25 °

Szerző

Megosztás

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Adblocker észlelve! Kérjük, fontolja meg ezen értesítés elolvasását.

Azt észleltük, hogy az AdBlock Plus szoftvert vagy más reklámblokkoló szoftvert használ, amely megakadályozza az oldal teljes betöltését.

Nincsenek reklámcsíkok, Flash-ek, animációk, kellemetlen hangok és felugró hirdetések. Nem használjuk ezeket a bosszantó típusú hirdetéseket!

Pénzre van szükségünk a webhely üzemeltetéséhez, és minden bevételünk az online reklámozásból származik.

Kérjük, adja hozzá a igende.hu webhelyet a hirdetést blokkoló engedélyezési listához, vagy tiltsa le a reklámblokkoló szoftvert.

×